Magvető

Magvető

16:30 Eger- Demjén Volán Busz

2017. július 31. - Rabbitpaw

Van ez a lány. Finom hangon épp jegyet kér az egyik Egerből Demjénbe tartó helyközi járaton. A buszon a megszokott szürke mindennapi ingázást egy kellemes meleg színnel tölti be amíg a sofőr kiadja a jegyét, s majd ahogyan a jelenet bezárul a buszra visszaül a mindennapi komorság.
Na de nem sokáig, mert a lánynak nagyon kellemes kisugárzása van és habár már a hangja nem hallatszik, amíg kecsesen végigsétál keresve a helyét kedvesség árad belőle ami átjárja azokat akik mellett elhalad és egy új atmoszférát varázsol a jelenlétével. Na és van ez a fiú... A 2. sorban ül jobbra az ablak mellett és amint a lány felszáll a buszra a figyelme azon nyomban rászegült és fürkészni kezdte két szép barna szemét, hogy vajon milyen személyt rejt. A tekintetük összetalálkozik. A lány szíve erősebben kezd lüktetni ahogy elsétál mellette, s megpillantja szemében szerelme szikráját. A fiú töretlen figyelemmel bámul felé mosolyt csalva az arcára, ahogy az iránta érzett vonzalmát leplezetlen tekintetével kinyilvánítja. Egy kövér férfi hangos tüsszentése töri meg a kettejük momentumát, aki éppen igen nagy étvággyal egy szendvicset majszolt. A szemükben fellobbanó láng azonban maradéktalanul perzselt mindaddig amíg a lány végül tovább nem lépett, s megindult a kiszemelt szabad ülés felé a busz hátsó részében. Ez az ülés véletlenszerűen pont amaz kövér férfi mellett tanyázott, így hát mikor oda ért, köszönt mosolyogva.
-Szia - mondta örömmel és kíváncsisággal tekintve ezen jámbor figura felé forduló invitáló arcára, aki éppen a megmaradt szendvicsét próbálta valahogy összetákolni a hatalmas tüsszentésének köszönhető pusztítás után. - Szeretnék ide ülni melléd, nem bánod?
-Nem. - mondta őszintén, szájában kenyér falatkákkal.
A lány leült mellé és elmerült kicsit a gondolataiban amíg szomszédjának sikerült megmentenie elemózsiájának életét, hogy aztán újúlt elánnal elfogyaszthassa.
A busz első sorában egy idős hölgy ült balra az ablak mellett, mellette tolható táskája foglalta el az ülés előtti terület egy részét, közel húzta magához, hogy az ülést mások számára szabadon hagyja, viszont az utasok konszolidációból, vagy kényelmi szempontok miatt üresen hagyták, így hát úgy döntött, hogy lazít a pozícióján és arrébb igazította, hogy kényelmesebben elférjen. A vele egy vonalban lévő másik oldalon egy a sofőr bírálatára fenntartott foglalt szék állt. Mögötte a fiú egy öreg úrral, a botjával két lába közt csöndben a gondolatai társaságában.
Mivel nem szeretnék 50 oldalas regényt írni ezért kettébe vágom a buszt így hát kérlek titeket, hogy a megszokott talán 40 férőhelyes járatok helyett képzeljetek el egy kábé. 20 férőhelyeset 2 ajtóval, egy elől, egy hátul, nyitott csapóablakkal a tetején, négy kerékkel és pár néhány nyitott és zárt ablakkal egy gyönyörű tavaszi délutánon bárányfelhőkkel díszített égbolttal, tavasszal.
Ő mögöttük egy mogorva házaspár. Az asszony a mozgó tájat pásztázza, míg a férj előre bámulva a zötykölődés ütemes ritmusára bóbiskol, gondolkodik. Tőlük balra, az idős hölgy mögött egy egymásba forduló négy férőhelyes kialakítás ahol fiatal lányok pletykáltak egymással jókedvűen. Egy magába burkolózó fiú foglalta el mögöttük a dupla ülést. Playstationjéval játszott, s táskáját barrikádként a külső ülésre helyezte. Mögötte a lány ült, Evelin a kövér férfival akit Tamásnak hívnak. Irigylésre méltó kalandvágy égett benne ami miatt utazik éppen most Demjénbe. Tudni illik Demjén környező dombjai rejtenek egy ládát amelyhez az oda vezető út leírása csupán vázlatosan található, s benne kincs rejlik. Egy-egy ember azon pillanat beli számára legsokatmondóbb, személyén lévő emléktárgyát tartalmazza. Némelyek papírcetlire írt gondolatokat vagy rejtvényeket, amulettet, kulcsot, vannak akik a telefonszámukat vagy fényképüket és még ezer meg egy féle különböző dolgot tesznek bele. Ez egy igen nagy konténer. Minden láda egy csodával határos, gyönyörű helyre van eldugva amit még egy régi öreg túrász hagyott hátra sejtelmes leírásokkal hollétükről a XIX. században. Meg kell hagynom, nekem is kedvem szottyant most hirtelen, hogy oda látogassak. Mindjárt jövök!
(2 nap múlva, szakadtan, éhségtől remegve)
Éh...! Miket találtam benne! Hűha! Nagyon érdekes volt, de nem mondom el. Ha érdekel, keresd meg!
A leghátsó 3-as ülésen 3 cigány srác verette a zenét telefonról. Ott volt az ajtó egyből tőlük jobbra a hátsó két azon oldali üléspár helyén és az előtt még ült két 30-as éveikben járó életművész forma baráti beszélgetésbe elegyedve.
Egerben vagyunk még. A megálló amiről beszéltem a pálya udvar utáni, még a városban lévő. (A Koháry utcán helyezkedik el.) és indul tovább Egerszalók felé egy szép szerpentinen felfelé, majd szőlősökkel és fákkal körülvett hosszú egyenes útszakaszokon. Pár percen belül elérte a várostáblát mialatt a fiú, Alfonz fejébe vette, hogy kideríti, milyen szándékok rejtőznek a lányban vele kapcsolatban. Belenyúlt a lábánál lévő táskájába, és ki vett egy A3-as füzetet, fellapozta és nagy betűkkel ezt írta rá: "Gyönyörű vagy." majd a magasba tartotta egy teljes percig, remélve, hogy a lány majd választ küld, valamilyen formában. A válasz kisvártatva megérkezett egy műanyag táblára írva erős vonású élénk zöld színű filctollal: "Köszönöm a bókot!"
A tábla amit használt Tamás adta neki, ő ezzel stoppolt többnyire. Talán egynéhány perc telt el ezidáig és ez alatt a buszon egy fajta csönd ülepedett le. A házaspár elkezdett mozgolódni kényelmetlenül érezve magukat. A férfi látván felesége tájba meresztett szemeit, megdicsérte azt és beszélgetésbe erőltette. Legalábbis ők erőltetésnek érezték, habár senki se verte őket hátulról korbáccsal. A 4-es ülésen figyelték, hogy mi történik, s majd pusmogni kezdtek róla. Az idős úr észrevette, hogy a fiú szokatlanul cselekszik viszont nem fordított rá különösebb figyelmet. Megszokásánál fogva azonban visszatért a maga dolgával foglalkozni. A cigányok árgús szemekkel néztek hátul, hogy mit csinál, a művészlelkűek pedig észre se vették. Egyedül az idős hölgy mutatott őszinte kíváncsiságot aki úgy döntött, hogy megérdeklődi, hogy miért emelte fel a karját egy füzettel a kezében, habár volt egy igen erős megérzése, hiszen ő se ma jött le a falvédőről és a maga komótos módján helyet cserélt a táskájával, majd oda hajolt az öreg úrhoz megérdeklődve, hogy mi is zajlik pontosan.
-Kérem, megmondaná, mit írt a fiú maga mellett arra a füzetlapra? - kérdezi kedvesen.
- Megmondanám hölgyem, ha magam is tudnám. - válaszolt az öregember fiatalos élénkséggel. - Ne haragudjon fiatalember! Mit írt ön arra a füzetre amit a kezében tart? - kérdezte felé fordulva, majd nyitott tenyérrel az idős hölgyre mutatva folytatta - Ez a hölgy szeretné tudni. Azonban magam is kíváncsivá váltam!
-Ezt kérem! - s odamutatja a füzetet.
-Meglehetősen tetszik ahogyan udvarol, van magában kurázsi! - nevetett fel az öreg úr.
-Nini! Nézzék csak! Válaszolt a leány.
Összenéztek és elmosolyodtak.
-Mi tévő lesz most fiatalember?
-Azt hiszem... - ezzel fogta magát és egy másik lapra ezt írta: "Szeretném az egész hátralévő életemet a társaságodban eltölteni." - ...felajánlom neki, szerelmem fonalát, hogy ha szeretné a magáéhoz köthesse. - mosolygott, majd ismét feltartotta füzetét.
A lány hatalmas nevetésben tört ki meglátván a szavait, amire majd az összes utas felfigyelt és odatekintett, egyedül a játékkal foglalkozó fiú nem, de a fülét ő is hegyezni kezdte, s ahogy a lány abba hagyta a kacagást és látta, hogy mindenki forgolódott, kitekintett ő is bosszús hangulatának fátyla alól és megtekintette a külvilágot, s Alfi üzenetét. Valahogy nagyon megérintette és valami új, számára ismeretlen érzés vette hatalmába.
Nem csak a lány nevetett azonban. Az öregek elől csakugyanúgy igen mulatságosnak találták ez fiatal fiú szemérmetlen őszinteségét. Tamás és a cigány srácok is nevetésben törtek ki. Ekkor már mindenki figyelt, leszámítva a sofőr urat, s a lány szavait olvasva megnyílt mindegyikük szíve:
"Ennek örülök, mert én is így érzek."
Ekkor a hátsó sorból rövid duruzsolás hallatszott, majd egy szép szerelmes nótát raktak be a telefonról. Az idős öregasszony révült tekintettel nézett maga elé egy pillanatig, majd a fiúhoz fordult, a szemébe nézett és lehúzta ujjáról a néhai férjétől kapott jegy gyűrűjét.
-Szeretném ha elfogadnád tőlem ezt a gyűrűt és menj add oda neki!
Az idős úr azon nyomban felállt és kiengedte a fiút, ösztönözve őt, s ő átvette a gyűrűt.
A sofőr látván a mozgolódást lelassított, majd félreállt, s maga is szemügyre vette a történéseket, s látta amint mindenki tekintete a fiúra szegül ahogy hátra felé sétál kezében a gyűrűvel. Odaérve a lányhoz bal kezével a lány jobbjáért nyúl és felhúzta magához, majd az ujjára húzta a gyűrűt és megcsókolta.
Az idős úriember kezeinek csattanása hallatszik, ahogy hangosan tapsolni kezd, amihez a sofőr, s az idős hölgy hamar csatlakozik, s mind úgy a többi utas is, még a kölyök is.
Ekkor Tamás összepakolta a holmiját sebtében és átadta neki a helyét, maga pedig előre költözött, s az idős hölggyel és úrral vidám beszélgetést folytattak az út hátralévő részében amiben a 4 lány és a házaspár is részt vettek, sőt még a sofőr is időnként hátrarikkantott, s olyankor mindegyikük dőlt a nevetéstől. Hátul pedig néhány különböző dolog történt. A fiú eltette a játékot és egy könyvet vett elő. A fiúk leghátul megújult örömmel szórakoztatták egymást történetein és ugratták egymást állandóan amíg le nem szálltak a buszról. A művész páros voltaképp egy nő és egy férfi, amit eddig nem említettem meg és a történtek hatására szerelmük csírája elkezdett kifejlődni, s aznap mikor egymástól távoztak először felötlött bennük az, hogy egymás iránti érzelmeik valójában milyen mélységekig is nyúlnak.
És a pár... az egész hátralévő úton beszélgetett, majd együtt szálltak le, s kézen fogva elsétáltak.

VÉGE

A bejegyzés trackback címe:

https://rabbitpaw.blog.hu/api/trackback/id/tr1912704819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása